A hagyományok ápolásához tartozik a Márton napi témakör is.
Ilyenkor lehetőség szerint elmegyünk az óvodásokkal Liba-lesre. Megnézzük testközelből az állatokat, van hogy zsíros kenyér napot tartunk, és természetesen a libás kézműveskedés sem maradhat el.
Ha valaki a Márton napról szeretne többet megtudni, ajánlom az alábbi OLDALT.
A hagyományok ápolásának témaköréhez kapcsolódik az is, hogy minden évben októberben megtartjuk a Napsugaras ősz című rendezvényünket is, ahol az idősekről emlékezünk meg. Ezt általában csoportonként ünneplik a gyerekek, készülnek kis műsorral a nagyszülők részére, és egy közös időtöltést szervezünk a nagyszülőknek-unokáknak, kézműveskedéssel, finom falatokkal.
Deli Enikő: Kezek
Foltos, ráncos, öreg kezek!
Kérlek szépen, meséljetek!
Gyermekként hogyan éltetek?
Öleltetek? Szerettetek?
Foltos, ráncos, öreg kezek!
Sokat fáradva éltetek.
De hiszem azt is: öleltetek.
Kedves kézben pihentetek.
Foltos, ráncos, öreg kezek!
Unokákat tereltetek,
Nekik oly sokat főztetek,
Kapáltatok, kötöttetek.
Fáradt, kedves, öreg kezek!
Kérlek szépen: pihenjetek!
Annyi mindent megtettetek!
Pihenjetek, s öleljetek!
Mint arról már korábban is volt szó a blogon, a kisteleki óvódákban fontosnak tartjuk a hagyományok ápolását. Ezek mellett bizonyos világnapok említésével, ezek köré tematizált napokkal is foglalkozunk fontos dolgokkal. Októberben ilyen az állatok világnapja.
Az én csoportom a Bartucz tanyán járt. Itt a gyerekek ismerkedhettek az állatokkal, a gondozásukkal, az állatok védelméről is beszélgettünk velük.
Azon gondolkodsz, hogyan segíthetsz gyermekednek fejleszteni motoros készségeit és támogathatod afejlődését? A Kulcsárné féle mozgásfejlesztés lehet a válasz. Ez a módszer egy játékos és rendszeres gyakorlatokon alapuló megközelítés, amelyet Kulcsár Mihályné, egy magyar gyógytornász és fizioterapeuta dolgozott ki.
A Kulcsárné féle mozgásfejlesztés alapja az örömteli mozgás és a játék. A gyakorlatokat interaktív módon tervezik, hogy a gyermekek élvezzék a fejlesztést. A rendszeresség és folyamatosság is kulcsszerepet játszik ebben a módszerben, hiszen a gyakorlatokat rendszeresen kell végezni a legjobb eredmények eléréséhez.
Kulcsárné féle mozgásfejlesztés ideális választás lehet azon gyermekek számára, akik motoros problémákkal vagy fejlődési kihívásokkal küzdenek. Fontos azonban, hogy egy képzett és tapasztalt terapeuta segítségével alkalmazd a módszert.
Az örömteli mozgás és a játékos fejlesztés kombinációjával a Kulcsárné féle mozgásfejlesztés segíthet gyermekednek megerősíteni motoros képességeit és fejlődését támogatni szórakoztató és hatékony módon.
Itt az ősz, elkezdődött a tanév, és lassan lehet gyűjteni a gesztenyéket is. A gyerekeknek ez is egyik kedvelt tevékenysége, a szülők pedig nem is gondolják, hogy a kis barna terméseket akár fejlesztő "foglalkozásokra" is lehet használni.
Mi is a gesztenye matematikája?
A gesztenye matematikája egy kreatív tapasztaláson alapuló módszer, amelyet óvodások matematikai készségeinek fejlesztésére terveztek. Alapjaiban a gesztenyék és egy kis kreativitás állnak. A módszer célja, hogy a matematika ne csak számok és szimbólumok összessége legyen, hanem valóságos, érzékelhető dologként jelenjen meg a gyerekek számára.
Miért érdemes kipróbálni?
Játékos és interaktív: A gesztenyék segíthetik a gyereknek játékosan megérteni a matematika fogalmait. A gesztenyékkel való interakció segít az elvont műveletek (összeadás, kivonás, sorrendiség, ...) gyakorlati megértésében.
Kreativitás és problémamegoldás: A módszer ösztönzi a kreatív gondolkodást és a problémamegoldó képességeket. A gyerekek saját matematikai feladatokat alkothatnak és oldhatnak meg a gesztenyék segítségével.
Szociális készségek: A gesztenye matematikája gyakorlatai csoportos tevékenységeket is tartalmaznak, amelyek elősegítik a szociális interakciót és az együttműködést.
Milyen feladatokra kell gondolni?
+1 Figyeljük meg a gesztenyék alakját? Van közöttük esetleg sima felületű, vagy mind gömbölyű?
A kisteleki óvodákban nagy hangsúlyt kap a népi hagyományok ápolása. A nevelési év során igyekszünk minden ünnepkör, népszokás felelevenítésére, gyerekekkel történő megismertetésére.
Az ősz első ilyen alkalma általában a szüreti mulatság. A gyermekek már egy-egy rövid műsorral is készülnek, a kiscsoportosok itt mondják el az első még kicsit bátortalan mondókákat. A nap során általában szőlőlé vagyis must készítés történik, a gyerekek szívesen isszák az általuk készített finomságot. Kiegészítő programként kézműves és mozgásfejlesztő elemekkel is készülünk számukra.
Kedves Szülők!
Az idei nevelési évben is várom szeretettel a kisgyermekeket az általam tartott foglalkozásokra.
Van Iskolaelőkészítő, és mozgás fejlesztő foglalkozás is, részletek alul.